ISMERD MEG TÓTH BENJAMIN
KARRIER NAGYKÖVETÜNKET!
TÓTH BENJAMIN
fiókvezető
Folyamatos fejlődés - interjú Tóth Benjaminnal
7 fős
csapat új vezetője

Mióta dolgozol a Generalival?

2017 októberben kerültem a Generalihoz. Már előtte is mindenképpen a pénzügyi vagy a biztosítási szektorban szerettem volna dolgozni. Az elején voltak félelmeim, ezért több biztosító céget is megnéztem, azért döntöttem végül a Generali mellett, mert nagyon megtetszett a Sales Manager program. Miután elkezdtem itt a munkát, először részt vettem az onboarding programon és már az első évben elkezdtem megtervezni a személyes brandemet, lett weboldalam és facebook oldalam is. Jelenleg már nemcsak üzletet szerzek, hanem toborzok és mentorálok is.

Hogyan szoktál kikapcsolódni, töltődni?

Szeretek biciklizni és mivel balatoni gyerek vagyok, sok időt töltök vízközelben. Már négyszer lefutottam a félmaratont is, a legjobb időm Hollandiában 1 óra 46 perc volt. A legújabb hobbim pedig a teniszezés és szívesen főzök is.

Mi volt eddig a legnagyobb sikered a munkádban?

A személyiségem nagyon sokat fejlődött az elmúlt évek során, mert a rendszert úgy építették fel, hogy először olyan célt tűzünk ki, ami által önmagunkat is megtaláljuk, így már csak az akaratunkon múlik, hogy elérjük-e azt vagy sem. Az egzisztenciális növekedést is kiemelném. Az elmúlt két év alatt kevesebb munkával ugyanazt a pénzt megkerestem, vagy jóval többet, mint amiért az előző jutalékos munkahelyemen napi 16 órát kellett dolgoznom. Fontos az is, hogy a Generali nagyon innovatív munkakörnyezetet, ami rám is hat.

Említetted, hogy a toborzási feladat közel áll hozzád, a kiválasztás vagy a betanítás megy jobban?

Igen, a sales manager programban nagyon szeretem a toborzást, azt, hogy embereket veszek fel, hogy tanítom őket, hogy folyamatosan konzultálunk, hogy vezető lehetek mellettük. Ha valaki ide kerül, olyan vállalati kultúrába csöppen, amit kevés cég tud biztosítani, mert annak ellenére, hogy a Generali egy multi, szinte családtagként állunk egymáshoz. Az is fontos, hogy itt nem kihalásos alapon lehet előrelépni, hanem tényleg van egy karrierút, amit ha végigjársz, biztosan van lehetőséged pozícióban is szintet lépni.

A nagyköveti program miért vonzott?

Nagyon kedvelek minden olyan programot, ahol meg lehet mutatni a tudásodat és magadat. Önmagában is nagy dolog, hogy a Generali egyik arca lehetek, de nekem mindig fontos volt a megbecsülés is, jó érzés, ha felemelnek a munkámért. Lényeges, hogy a személyes márkám is fejlődjön és hogy több szerepben is jelen legyek a cégnél, erre törekszem leginkább.

ÉS MI A TE TÖRTÉNETED?
CSATLAKOZZ AZ OROSZLÁNOKHOZ!